A családom és különösen a párom nyugodt, biztonságot nyújtó karjai nélkül nem tudnék alkotni, de nehezen tudok a képeimről beszélni.
Remélem, mesélnek helyettem is. A mese óvónéni korom óta varázslatként érint meg. És én szeretek varázsolni. Képeim is ebben a különleges, nyugodt hangulatban készülnek. Gondolataim festés, rajzolás közben titokzatos helyeken járnak.
Néhány éve meghalt a Mesterem - Tibor bácsi - mégis, Ő a mai napig segít az alkotásban, amikor elakadok. Van, hogy egy-egy színhez vezeti kezemet, vagy segít rátalálni a folytatáshoz vezetőútra. Mindig hitt bennem, és én is hiszek Őbenne. Talán ezért is fontos, hogy csak szeretettel tudok festeni, rajzolni, nyitott szívvel, olyan emberekrõl, olyan helyekrõl, akik és amik megérintettek.
Kedvenc színem sincs. Minden szín egyformán kedves számomra, a kifejezés lehetõségét nyújtják, hogy képes legyek egyre jobban megismerve õket, megmutatni a bennük rejtõzõ erõt.
Szerencsés voltam, mert a Czimra Gyula rajzkörben lehetõségem volt élõ modell után festeni és a Gyulai nyári mûvésztelep alkalmat nyújtott az aktrajzolás nehéz útjának megismerésére. Egy élõ modell, akit az ember megismerhet, tölti meg mesével a vásznat. Örülök, ha ezek a képek nézõikben is felidéznek emlékeket, ha nem is az adott modellel kapcsolatban, de egy ismerõsük idézõdik fel számukra vagy egy érzés a képeken keresztül.
Kristóf fiam az egyik legfontosabb kritikusom, aki mindig jó éleslátással lát meg olyan dolgokat, amelyeket a rajzolás, festés lázában nem vettem észre.
Ákos fiam sokat segít a virtuális bemutatóm kialakításában.
A mese mindenkiben benne él, mint ahogyan a színek is. Én próbálom az én mesémmel és a színeimmel megtölteni a vásznat, remélem, nem csak az én örömömre.