Önéletrajz

„ a bennem élő színekkel kell kifestenem a vásznat…”

 

1968 január 6.-án születtem Budapesten.

A vizuális tevékenységek örömmel és nyugtató energiával töltöttek el mindig, de éreztem, hogy a továbblépéshez segítségre lesz szükségem.

 

Óvodapedagógusként is legközelebb az ábrázolás foglalkozások álltak hozzám, amikor átadhattam a gyermekeknek a ceruzával, krétával festékkel alkotott "művek” örömét.

 

Két fiam születése után találtam rá Tóth Tibor által vezetett Czimra Gyula Önképző Egyesület Képzőművészeti Szabadiskolájára.

Tóth Tibor festőművész (aki Szőnyi István tanítványa volt), meghatározó szerepet töltött be képzőművészet iránti szeretetem fokozásában és az alkotás örömének megtalálásában. Segítségével leltem rá a szén, akvarell, a pasztellkréta és az olajfesték megannyi kifejezésmódjára is. 2004-es halála után rövid ideig Szinte János tanítványa lehettem.2006. Őszétől Warga Zsófia festőművész tanítványa vagyok

 

2005. nyarán részt vettem a Gyulai nyári művésztelepen.
2005. végén a TEIN Szabadművészeti Egyesület alapító tagja lettem
2006. tavaszán a Café Modern Kávézó és Galéria adott otthont első önálló kiállításomnak,Csendképek címmel
2006. nyarán a TEIN Szabadművészeti alkotótáborában vettem részt Révfülöpön
2006. Őszétől Warga Zsófia festőművész tanítványa vagyok
2007-től tagja lettem a Vigyázó Ferenc Művelődési Társaságnak, mely 1989-től jelentős kultúrális szerepet tölt be a XVII.kerület irodalmi és képzőművészeti életében
2007. Országos Képző és Iparművészek Társaságának (OKIT) tagja lettem.